A zsidóság helyzete a holokausztagadó elnök országában

AZ „ELVESZETT ZSIDÓ TÖRZS” HELYZETE AZ IRÁNI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁGBAN

Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök holokausztot tagadó kijelentéseit és az Iszlám Köztársaság Izraellel szemben megfogalmazott éles retorikáját, illetve az Iránt nukleáris engedetlensége miatt katonai csapással fenyegető és az iráni elnököt Hitlerhez hasonlító tel-avivi nyilatkozatokat szemlélve sokaknak úgy tűnhet, hogy kevés olyan ország van ma a világon, amely oly mértékben tekint gyűlölettel és megvetéssel a másikra, mint ahogyan azt Irán és Izrael teszi egymással.

A valóság azonban jóval bonyolultabb és árnyaltabb annál, mint amilyennek elsőre látszik. Kevesen tudják például, hogy Izraelen kívül a síita dominanciájú Iránban él a legnagyobb zsidó közösség (számát tekintve kb. 25-40 ezer fő) a Közel-Keleten, amely adott esetben még különleges előjogokkal is rendelkezik a szigorú vallási rendszerben. Bármily meglepő, legtöbbjük az ellenséges retorika, illetve az érvényben lévő diszkrimináció ellenére is határozottan maradni akar. Az iráni kultúrát pedig legalább annyira magukénak vallják, mint amennyire büszkék a zsidó gyökereikre is.

Az iráni paradoxonok hosszú sorába illeszkedik a zsidókérdés is, nevezetesen hogy a kormányzat éles Izrael-ellenes retorikája ellenére támogatja és elfogadja a zsidó kisebbséget, amely közösség – bibliai terminológiával élve a „tíz elveszett zsidó törzs” egyikének számít – még az asszírokkal folytatott háborúk eredményeként kényszerült távozásra az „ígéret földjéről”, és telepedett le az ókori Perzsia területén, majd élte életét többé-kevésbé zavartalanul közel 3000 évig. A békés együttélés mellett azonban az évszázadok során visszatérően pogromokra és erőszakos áttérítésekre is sor került. Ennek egy szomorú korszaka volt az 1979 utáni időszak, amikor talán a legnagyobb kivándorlásra került sor Dareiosz ókori uralkodása óta. A zsidók útnak indulása azonban ezúttal nem volt olyan örömteljes, mint a „babiloni fogságot” követően.

Az újonnan kiépülő rendszerben kétségkívül számos visszaélésre került sor a vallási és etnikai kisebbségekkel, így a zsidó közösséggel szemben is. A zsidóság az 1979-es forradalmat követően jelentősen megfogyatkozott, ugyanakkor több tekintetben meg is erősödött. Khomeini ajatollah a zsidó közösséget, mint az ország vallási kisebbségét ismerte el, amelyet oltalmazni kell, és amely az új politikai rendszerben parlamenti képviseletet is nyert – s saját képviselővel rendelkezik mind a mai napig a 290 fős törvényhozásban. De ami ennél is fontosabb, hogy az iszlám forradalom az iráni zsidókat is vallásosabbá tette, akik eztán egyre inkább követni kezdték a hagyományos szokásokat, biztosítva ezáltal a zsidó vallás és kultúra továbbélését a szigorú teokratikus rendszerben.

Iránban minden kétséget kizáróan továbbra is fennáll bizonyos területeken a zsidókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, bizonyos kormányzati és államigazgatási pozíciókat például továbbra sem tölthetnek be. A reformerek és konzervatívok közötti hatalmi harc eredményeként pedig nem maradnak el a koncepciós perek sem, amelyek szintén az iráni zsidóság sebezhetőségét jelzik. Helyzetük azonban sokat javult az Iszlám Köztársaság korai éveihez képest. Vallásukat szabadon és nyíltan gyakorolhatják, ehhez csak Teheránban közel húsz zsinagóga áll a rendelkezésükre. S amíg Iránban tilos az alkohol fogyasztása, addig ők otthonukban tarthatnak bort és egyéb szeszes italt – igaz szigorúan csak vallási célzattal. Az étkezési hagyományok megőrzéséhez hat kóserbolt és számos étterem is van az iráni fővárosban. A teheráni zsidó kórháznak pedig az állam ad pénzt, s hagyja azt is, hogy a diaszpóra és az anyaország támogassa őket anyagilag. A családlátogatás is könnyebbé vált, amellyel napjainkban külön hivatal foglalkozik. Emellett héber iskolák vannak országszerte, ahol a képzés a zsidók anyanyelvén folyik, s nem egyszer koedukáltan. Sok tekintetben tehát valóban előnyt élveznek.

Kétségtelen tény, hogy az iráni-izraeli viszonyrendszer számtalan gyűlölködő megnyilvánulást tartalmaz, az iráni zsidó közösség még sincsen elnyomva, legalábbis nem jobban, mint a többi vallási és etnikai kisebbség. Ahogyan a zsidó kórház igazgatója fogalmazott, az antiszemitizmus nem dívik a Közel-Keleten, Iránban meg aztán végképp nem, ahol – állítása szerint – a zsidók közel sem szenvedtek annyit, mint európai sorstársaik…