Tehran Travel Guide

HÁROM NAP TEHERÁNBAN

Teherán viszonylag „rövid” történelemmel bír, s csöppet sem mondható szépnek, az utakon közlekedő benzinszörnyetegek miatt pedig levegőt is alig kapni. Ezért sok utazó, s nem kevés teheráni állítja, hogy nincs is miért sokat időzni az iráni fővárosban. Vétek lenne azonban, ha megfogadnánk a tanácsukat, s csak Iszfahánt és Perszepoliszt keresnénk fel, amely helyszínek kétségkívül az iráni látványosságok elsődleges forrásainak tekinthetők, de az ország szívét mégis a zsúfolt, zajos, kaotikus és sok szempontból „csúf” Teherán jelenti.

Száz esztendővel ezelőtt Teherán még csak 250 ezer fős kisváros volt, ahogyan a neve is jelentette, az „út vége”. Mára azonban hatalmas metropolisszá nőtte ki magát. Agglomerációstul megvannak vagy 18-20 millióan, s a repülőnek is majd negyed óra kell ahhoz, hogy átrepüljön a város felett. Teherán az Elburz-hegység déli lábánál terül el, és szó szerint felkúszik a lankás hegyoldalra, mint ahogyan azt a Váli Ászr, a világ leghosszabb utcája is teszi, közel 20 kilométeren keresztül, összekötve a város patinás, északi villanegyedeit és a déli, szegényebb területeit. Mindez remekül tükrözi a társadalmi különbségeket is, amelyek a világ más országaihoz hasonlóan itt is nyomukat hagyták a városképen. Észak-Teherán egyfajta „rózsadombnak” számít.

Az első és legkomolyabb benyomást kétségkívül a teheráni forgalom gyakorolja, amely még ázsiai mértékben is igencsak kaotikusnak tűnik. A budapesti körúti dugó „kismiska” ahhoz képest, amit az iráni fővárosban tapasztalhatunk. Átkelni az úton pedig majdnem olyan, mintha orosz rulettet játszana az ember. A fényszóró villantása itt nem az előzékenység jelének számít, hanem éppen ellenkezőleg! Az utakon ezerszámra közlekedő, különböző fajtájú járművek, emellett a nap folyamán olyannyira füstbe borítják a várost, hogy a környező hegyek, köztük az ország legmagasabb pontjának számító Dámavánd csúccsal (5671 m), mind homályba vésznek. Csak érdekességként, Teheránban közel ötezren halnak meg évente a légszennyezéstől, és majd 13 ezren közúti balesetben országosan.

A közlekedés mindezek ellenére jónak mondható, s a benzin állami dotálása miatt, még a mostani emelések ellenére is, rendkívül olcsó. Ráadásul színes csuklós-Ikarus buszokon nosztalgiázhatunk, igaz nemek szerint szigorúan elválasztva. Egy dollárnak megfelelő összegből közel negyvenöt buszjegyre futja. A metró tisztább és gyorsabb, de kétségtelenül drágább is. Ugyanekkora összegből ott már csak hat darab vonaljegyet tudunk venni. A közlekedés legolcsóbb formájaként ezért célszerű az iránytaxikat választani, amelyek a főbb útvonalakat bejárva fizetség fejében bárkit elvisznek. Nem kell mást tenni, csak kiállni a kereszteződés szélére és bekiáltani a sofőrnek az úti célt, s ha szerencsénk van, már utazhatunk is. A viteldíjban azonban igyekezzünk egyből az elején megállapodni!

A városkép a forgalomhoz hasonlóan igencsak „kaotikus”. Hagyományos stílusú házak és modern irodaépületek váltogatják egymást. Rengeteg a félkész toronyház. Mohamed Reza Pahlavi sah ominózus építkezési-fejlesztési programjának maradványai ezek, amelyeket már nem fejeztek be az 1979-es forradalmat követően. Az elmúlt évszázadban Teherán két forradalmat és puccsot is átélt. Az iráni fővárosban barangolva pedig kétségkívül szemmel láthatóvá, az utcaneveket figyelve pedig olvashatóvá is, válik a modern iráni történelem. Így érdemes felkeresni a sah Fehér Palotáját, ahol annak idején az olajipart államosító, Moszadek miniszterelnök elleni puccsot szervezték meg, a monumentális Azadi („Szabadság”) emlékművet, ahol az ország apraja-nagyja ünnepelt 1979-ben, a sah rendszerének bukásakor, valamint a mártírok kertjét, a teheráni temetőben, ahol az iraki-iráni háborúban elesett katonák sírhelyei sorakoznak. A sah vendégváró Zöld Palotája pedig magyar relevanciával is bír, itt találkoztak ugyanis a szövetséges hatalmak a világháború alatt, s döntöttek a háború utáni rendezésről és befolyási övezetekről.

Az iráni főváros a történelmi emlékek mellett bővelkedik a látványosságokban, ráadásul a teherániak, más fővárosiakkal ellentétben rendkívül vendégszeretők is. Így aztán, aki ide vetődik, mindenképpen kedves emlékekkel fog távozni. S élményekkel is, mivel valóban rengeteg itt a látnivaló. A nyüzsgő bazártól a gazdag múzeumokon és díszes mecseteken át a hatalmas parkokig sok mindent érdemes látni és kipróbálni. De nézzünk akkor röviden egy háromnapos városnéző programot!

Első nap. Kora reggel már érdemes ellátogatni a nyüzsgő és színes teheráni bazárba, amely az ország legnagyobb piacának számít. Majd imaidőben ajánlatos benézni az Imám Khomeini mecsetbe, ahol nemcsak a csodálatos díszítések fognak lenyűgözni minket, hanem az érzelem teli muszlim szertartás is. Ebédünket – egy csirke vagy birka kebabot – ezt követően elkölthetjük a közelben lévő éttermek egyikében, majd sziesztázhatunk egyet a Park-e Sháhrban. A délutánt megéri rászánni a Nemzeti Múzeumra, amennyiben kíváncsiak vagyunk az ősi perzsa emlékekre. A Nemzeti Bank (Bank-e Melli) épületében működő Ékszer Múzeumot azonban nem szabad kihagyni, már csak azért sem, mert a híres „pávatrónt”, valamint egy, drágakövekkel díszített, hatalmas földgömböt, látni kell. S persze sok egyéb mást is, amelyek mind azt bizonyítják, hogy mennyire gazdag ez az ország. A napot végül egy tradicionális kávézóban, vízipipa és tea mellett fejezhetjük be.

Második nap. Délelőtt keressük fel a Golesztán palotát, a Kadzsár uralkodók egykori székhelyét. Bár az épületegyüttes jelentős részét a Pahlavi korban lerombolták, a megmaradottak megtekintéséhez pedig külön jegyet kell váltani, a látvány miatt mégis mindenképp megéri. Érdemes szétnézni Teherán történelmi városrészében is, ahol közel ezer éves utcákkal is találkozhatunk. Egy hagyományos étterembe betérve pedig bőségesen ebédelhetünk meg, amelyet követően ismét múzeumi sétát tehetünk. Az iráni életmódhoz oly szorosan kötődő szőnyegek széles tárházát felvonultató Szőnyeg Múzeum, a kortárs alkotók festményeit kiállító Modern Képzőművészeti Múzeum, valamint a világhírű Üveg és Kerámia Múzeum közül választhatunk. Este pedig, ha bírjuk szusszal, beülhetünk egy iráni moziba, netán színházba, vagy csak egyszerűen sétálhatunk a bevásárló utcákon, s költhetjük zöld és piros „khomeininket”. Így hívják ugyanis a 10 és 5 ezer riálos bankót. De akár teázhatunk is egyet valamelyik közparkban. Társaságunk biztosan lesz.

Harmadik nap. Az utolsó napot érdemes az úgynevezett „nagyobb Teherán” bejárására szánni. A főváros déli részén felkereshetjük Khomeini sírhelyét és a mártírok temetőjét is. Amennyiben így teszünk, mindenképpen vigyünk friss virágot a forradalom vezetőjének. Izgalmasabbnak tűnik azonban, ha a főváros északi peremén fekvő Szádabad múzeumkomplexumot látogatjuk meg. Az egykoron Mohamed Reza Pahlavi nyári rezidenciájaként funkcionáló épületegyüttesben lelhető fel a már említett Fehér és Zöld Palota, de további múzeumok és kiállítások közül is választhatunk. „Csupán” hat kilométerre található innen a sah második lakhelye, a Nijávaran palota, amely szintén több múzeumot foglal magába, s ahol még inkább megcsodálhatjuk az uralkodó különleges – de inkább „bizarr” – ízlését. Végül az utolsó esténken feltétlen látogassunk el Teherán Dárbánd nevű részére, ahol a megannyi kávézó és étterem egyikében kapcsolódhatunk ki és nyerhetünk bepillantást abba, hogy hogyan is „szórakoznak” az irániak. Ha pedig még nem ettünk dizit, akkor gyorsan pótoljuk be elmaradásunkat. Az iráni konyha ezen hagyományos fogása ugyanis egyszerűen zseniális.

A programok bőségében végül majd csak azt vesszük észre, hogy hipp-hopp elrepült a városnézésre szánt három nap, és bánkódunk, hogy mi mindent nem láthattunk még a csodálatos iráni fővárosból.