Irán Irakban

MEKKORA BEFOLYÁSA VAN AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁGNAK IRAKBAN?

A washingtoni vezetés a napokban vette fel a külföldi terrorista csoportokat tartalmazó listájára az Iráni Forradalmi Gárda Csapatokat, az indoklás szerint azért, mert ez a fegyveres szerveződés olyan terrorista csoportokat támogat katonai kiképzéssel, eszközökkel és pénzzel, mint amilyen a libanoni Hezbollah vagy a palesztin Hamasz, továbbá azért, mert ez az iráni alakulat áll az iraki síita milíciák felfegyverzése és a polgárháborús feszültségek szítása mögött. S bár a Forradalmi Gárda kétségkívül számos erőszakos akciót követett már el, Irakban játszott szerepe azonban korántsem akkora, mint azt sokan gondolják. Hasonlóképpen pedig a teheráni vezetés lehetőségei is igencsak korlátozottak a szomszédos arab országban. Mennyire van tehát akkor jelen Irán az iraki konfliktusban?

Mivel az ország közvetlen szomszédságában jelentkező válságról van szó, amely adott esetben magára az Iszlám Köztársaságra is átterjedhet, ráadásul az iraki síitákat történelmileg is szoros szálak fűzik Teheránhoz, nincsen semmi meglepő abban, hogy az iráni vezetés igyekszik jelen lenni, és befolyását érvényesíteni az újonnan formálódó Irakban. Irán érdekeltsége Irak stabilitásában és az ott élő síita közösség politikai sikerességében nyilvánvaló, s már csak ezért is elképzelhetetlen, hogy az iráni vezetés a bagdadi kormányzat ellen cselekedjék. Ehelyett igyekszik felsorakozni a mérsékelt politikai erők mögött, s ironikus módon a hazaival szemben a demokratikus intézményrendszert támogatva biztosítani Irak területi integritását, s egyben decentralizáltságából eredő gyengeségét. Az iraki demokrácia sikerében paradox módon az Egyesült Államok és Irán egyaránt érdekelt.

A politikai pártok pénzügyi támogatásával és a síita milíciák fegyverrel történő ellátásával Teherán mindenképpen befolyásos intézményrendszert épített ki, a nyugati híresztelésekkel ellentétben azonban korántsem játszik felforgató tevékenységet a szomszédos Irakban. A washingtoni vezetés közszemlére tette ugyan az Irakban talált, Iránból származó fegyverek gyűjteményét, de a hivatalos iráni érintettségre utaló konkrét bizonyítékok mind a mai napig nem kerültek elő. (A közel tízezer letartóztatott gyanúsított között pedig nincsen egyetlen egy iráni állampolgár sem.) Az iraki felkelők többsége valamely szunnita csoportból származik, vagy éppenséggel külföldről érkezik harcolni az amerikai megszállókkal szemben, akikre az iráni vezetésnek cseppnyi ráhatása sincsen, mint ahogyan vannak radikális iraki síiták is, akik nem hallgatnak Ali Szisztani ajatollah békéltető szavaira (pl. a radikális síita hitszónok Muktada asz-Szadr és hívei).

Mindazonáltal elképzelhető hogy iráni fegyverek kerültek illetéktelen kezekbe Irakban. A hosszú iraki-iráni határ remek lehetőséget kínál a fegyvercsempészethez, amely akár az érintett kormányzatok tudta nélkül is végbemehet. Az iráni hatalmi rendszer igencsak monolitikus, a vállalkozó szellemű katonatisztek és bűnözői csoportok mégis megtalálják a kiskapukat üzérkedéseik sikerességéhez. Nem is beszélve arról, hogy a régió fegyverkereskedelmében mekkora jelentősége van a feketepiacnak. Az pediglen különösen groteszk érvelés, hogy az az ország, amelyet bonyolult tömegpusztító fegyverek előállításával vádoltak, majd ezen okból szálltak meg, nem képes előállítani az útszéli merényletekhez szükséges robbanószerkezeteket, s ahhoz a technológiát Iránból kell importálnia. A Szaddám rendszer megdöntését követően kibontakozó káoszban pedig a lázadók bőven ejthettek hadizsákmányt, és gazdag készleteket halmozhattak fel. Így aztán az iraki zűrzavarban legalább annyira nem meglepő az iráni fegyverszállítmányok felbukkanása, mint az iraki rendfenntartó erőknek szánt amerikai fegyverkészletek eltűnése sem.

S ha az iráni vezetés az iraki erőszak gázlángját nem is tudja elzárni, de felcsavarni mindenképpen képes lehet, amely a feszült amerikai-iráni viszonyrendszert figyelembe véve komoly ütőkártyát adhat az iráni teokrácia kezébe. Az iraki befolyás latba vetése ugyanis komoly tárgyalási potenciált jelenthet Teheránnak az iráni nukleáris programot övező kritikus helyzetben. Annak eshetősége, hogy az Iszlám Köztársaság iraki kapcsolatait felhasználja a koalíciós erőkkel szemben, jelen esetben talán nagyobb elrettentő erőt képvisel, mint maga a nukleáris fegyverkezés. A Libanonban már megszerzett tapasztalatok pedig minden bizonnyal hasznosak lehetnek Irakban is, ahol a társadalom vallásilag szintén töredezett, s ahol a nagyszámú síita közösség történelmileg ugyanúgy kirekesztődött a hatalomból, mint a cédrusok országában.