VAJON AZ ARAB MONARCHIÁK MIRE KÖLTIK AZ OLAJDOLLÁROKAT?
Miközben
a világ legtöbb országában igyekeznek a nadrágszíjakat meghúzni, s
erőteljesen visszafogni a költekezéseket, addig a Perzsa-öböl arab
monarchiáinak vezetése éppen az ellenkező problémával küzd: Vajon mihez
kezdjenek az olajeladásokból származó hatalmas jövedelmekkel, amelyek
50-100 USD közötti kőolajárral számolva 2020-ig a 4,7-8,8 trillió USD
értéket is elérhetik? (Mindez hatalmas összeg, különösen, ha azt nézzük,
hogy az öböl-menti államokban kevesebb, mint negyven millióan élnek!)
A Perzsa-öböl monarchiái úgy tűnik, hogy a legkézenfekvőbb megoldást választják, nevezetesen igyekeznek elkölteni a felgyülemlett olajdollárokat. De a korábbi korszakok és évek után most nem csak külföldön, hanem odahaza is szándékoznak befektetni (A 2002-es 15 százalékkal szemben most a megtakarítások 25 százalékát fektetik be lokálisan! A helyi projektek finanszírozása 2020-ra pedig akár a 3 trillió USD-t is megközelítheti!), s a luxus és presztízsberuházásokat követően egyre inkább az ésszerűen megfontolt gazdasági tervek kapnak hangsúlyt. Szaúd-Arábia ipari központtá kíván válni, ennek érdekében közel 150 milliárd USD összegben épít ipari városokat és komplexumokat, Kuvait pedig ezen összegnek a feléből igyekszik felépíteni a „Selyem Városát”, amely szabadkereskedelmi övezetként kapocs kíván lenni Ázsia és Európa között.
Első pillantásra megalomániának tűnhet mindaz, amit az öböl-államok, különösen pedig az Egyesült Arab Emírségek, megvalósítani kívánnak. Dubaiban épül a világ legmagasabb épülete, s itten van a földkerekség legnagyobb repülőtere, leghosszabb fedett sípályája, legnagyobb ember alkotta szigete, valamint megannyi hatalmas bevásárlóközpontja és szállodája is. (Legújabban pedig a Disney World-öt is leköröző vidámpark épül!) A felhajtás célja rendkívül egyszerű: az öbölállamok többsége az olajkorszak lezárulta után a turizmusban és a szolgáltató iparban látja a sikeres jövő lehetőségét. A külföldi turistákért és befektetőkért pediglen már most megindult a küzdelem az öböl-államok között, akik grandiózus beruházásaikkal lényegében csak magukat kívánják még vonzóbbá tenni ebben a versenyben. (Ennek érdekében a legtöbb helyen még történelmi városrészt is építenek!)
Az öböl-menti monarchiák között valóságos versenyfutás zajlik, hogy vajon ki lesz a Közel-Kelet új kulturális központja. Az uralkodócsaládok egymással rivalizálnak, hogy kinek a birodalmában vannak a legjobb múzeumok, a legnagyszerűbb kiállítások és a legpompásabb fesztiválok. Az olajdollárokat egyre több helyen a művészeti alkotásokba igyekeznek visszaforgatni, hogy az öbölbeli városállamok meghatározó szereplőként kerüljenek be a nemzetközi kulturális vérkeringésbe. (Az emírségekbeli fejlesztések ismételten csak magukért beszélnek. Az új kulturális intézményeket olyan jeles építészek tervezik, mint Frank Gehry, Jean Nouvel, Tadao Ando és Zaha Hadid. A kapuit novemberben megnyitó Katari Iszlám Művészet Múzeumot pedig a kínai származású I. M. Pei, a párizsi Louvre piramis tervezője vetette papírra!) Az öböl államai egyúttal kreatív központok is kívánnak lenni, így előszeretettel fektetnek be egyre nagyobb összegeket az egyetemi képzésekbe és kutatásokba. (Így Katar, amely a saját intézmények felállítása mellett tucatnyi nyugati egyetembe invesztált tőkét az elmúlt években!)
A Perzsa-öböl olajmonarchiái a hazai befektetések és költekezések mellett még mindig nagy összegeket költenek el külföldön. (A fentebb már idézett statisztika szerint a tartalékok 75 százalékát külföldön fektetik be!) Az öböl-menti államok ennek megfelelően komoly részesedéssel bírnak amerikai kaszinókban, ausztráliai aranybányákban, kínai kőolaj-finomítókban, indiai luxuscikk gyárakban, mexikói szállodákban, holland petrokémiai iparágakban, valamint az egyiptomi, olasz és török hajóiparban. (Nem is beszélve az angol Manchester City futballcsapatban való érdekeltségről!) A kihelyezett tőkebefektetések részeként egyes öböl-államok még északi-tengeri, kanadai és amerikai olajkoncessziókat is vásároltak. A külföldi költekezést egyfelől a gazdasági diverzifikáció igénye, másfelől pedig a globális jelenlét ambíciója indokolja.
Noha a Perzsa-öböl arab monarchiáiban az olajárak tartós „mélyrepülése” komoly problémákat generálhat, a regionális események pediglen továbbra is komoly biztonsági kockázatokat rejthetnek, most mégis úgy tűnik, hogy az olajmonarchiák viszonylagos nyugalomban serénykedhetnek az olajbevételeik elköltésén. A nyugodt körülmények között jól átgondolt és sikeresen levezényelt reformok pedig hosszútávra bebiztosíthatják az öböl-államok gazdasági növekedését és világgazdasági pozícióját.
Miközben
a világ legtöbb országában igyekeznek a nadrágszíjakat meghúzni, s
erőteljesen visszafogni a költekezéseket, addig a Perzsa-öböl arab
monarchiáinak vezetése éppen az ellenkező problémával küzd: Vajon mihez
kezdjenek az olajeladásokból származó hatalmas jövedelmekkel, amelyek
50-100 USD közötti kőolajárral számolva 2020-ig a 4,7-8,8 trillió USD
értéket is elérhetik? (Mindez hatalmas összeg, különösen, ha azt nézzük,
hogy az öböl-menti államokban kevesebb, mint negyven millióan élnek!)A Perzsa-öböl monarchiái úgy tűnik, hogy a legkézenfekvőbb megoldást választják, nevezetesen igyekeznek elkölteni a felgyülemlett olajdollárokat. De a korábbi korszakok és évek után most nem csak külföldön, hanem odahaza is szándékoznak befektetni (A 2002-es 15 százalékkal szemben most a megtakarítások 25 százalékát fektetik be lokálisan! A helyi projektek finanszírozása 2020-ra pedig akár a 3 trillió USD-t is megközelítheti!), s a luxus és presztízsberuházásokat követően egyre inkább az ésszerűen megfontolt gazdasági tervek kapnak hangsúlyt. Szaúd-Arábia ipari központtá kíván válni, ennek érdekében közel 150 milliárd USD összegben épít ipari városokat és komplexumokat, Kuvait pedig ezen összegnek a feléből igyekszik felépíteni a „Selyem Városát”, amely szabadkereskedelmi övezetként kapocs kíván lenni Ázsia és Európa között.
Első pillantásra megalomániának tűnhet mindaz, amit az öböl-államok, különösen pedig az Egyesült Arab Emírségek, megvalósítani kívánnak. Dubaiban épül a világ legmagasabb épülete, s itten van a földkerekség legnagyobb repülőtere, leghosszabb fedett sípályája, legnagyobb ember alkotta szigete, valamint megannyi hatalmas bevásárlóközpontja és szállodája is. (Legújabban pedig a Disney World-öt is leköröző vidámpark épül!) A felhajtás célja rendkívül egyszerű: az öbölállamok többsége az olajkorszak lezárulta után a turizmusban és a szolgáltató iparban látja a sikeres jövő lehetőségét. A külföldi turistákért és befektetőkért pediglen már most megindult a küzdelem az öböl-államok között, akik grandiózus beruházásaikkal lényegében csak magukat kívánják még vonzóbbá tenni ebben a versenyben. (Ennek érdekében a legtöbb helyen még történelmi városrészt is építenek!)
Az öböl-menti monarchiák között valóságos versenyfutás zajlik, hogy vajon ki lesz a Közel-Kelet új kulturális központja. Az uralkodócsaládok egymással rivalizálnak, hogy kinek a birodalmában vannak a legjobb múzeumok, a legnagyszerűbb kiállítások és a legpompásabb fesztiválok. Az olajdollárokat egyre több helyen a művészeti alkotásokba igyekeznek visszaforgatni, hogy az öbölbeli városállamok meghatározó szereplőként kerüljenek be a nemzetközi kulturális vérkeringésbe. (Az emírségekbeli fejlesztések ismételten csak magukért beszélnek. Az új kulturális intézményeket olyan jeles építészek tervezik, mint Frank Gehry, Jean Nouvel, Tadao Ando és Zaha Hadid. A kapuit novemberben megnyitó Katari Iszlám Művészet Múzeumot pedig a kínai származású I. M. Pei, a párizsi Louvre piramis tervezője vetette papírra!) Az öböl államai egyúttal kreatív központok is kívánnak lenni, így előszeretettel fektetnek be egyre nagyobb összegeket az egyetemi képzésekbe és kutatásokba. (Így Katar, amely a saját intézmények felállítása mellett tucatnyi nyugati egyetembe invesztált tőkét az elmúlt években!)
A Perzsa-öböl olajmonarchiái a hazai befektetések és költekezések mellett még mindig nagy összegeket költenek el külföldön. (A fentebb már idézett statisztika szerint a tartalékok 75 százalékát külföldön fektetik be!) Az öböl-menti államok ennek megfelelően komoly részesedéssel bírnak amerikai kaszinókban, ausztráliai aranybányákban, kínai kőolaj-finomítókban, indiai luxuscikk gyárakban, mexikói szállodákban, holland petrokémiai iparágakban, valamint az egyiptomi, olasz és török hajóiparban. (Nem is beszélve az angol Manchester City futballcsapatban való érdekeltségről!) A kihelyezett tőkebefektetések részeként egyes öböl-államok még északi-tengeri, kanadai és amerikai olajkoncessziókat is vásároltak. A külföldi költekezést egyfelől a gazdasági diverzifikáció igénye, másfelől pedig a globális jelenlét ambíciója indokolja.
Noha a Perzsa-öböl arab monarchiáiban az olajárak tartós „mélyrepülése” komoly problémákat generálhat, a regionális események pediglen továbbra is komoly biztonsági kockázatokat rejthetnek, most mégis úgy tűnik, hogy az olajmonarchiák viszonylagos nyugalomban serénykedhetnek az olajbevételeik elköltésén. A nyugodt körülmények között jól átgondolt és sikeresen levezényelt reformok pedig hosszútávra bebiztosíthatják az öböl-államok gazdasági növekedését és világgazdasági pozícióját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése