VAJON MENNYIRE DEMOKRATIKUS AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG?
Irán vezetői minden alkalommal igyekeznek kihangsúlyozni, hogy országuk a legdemokratikusabb a Közel-Keleten. Ezen állításukat a pénteken megrendezésre kerülő elnökválasztást figyelembe véve érdemes komolyabban is megvizsgálni. Az iráni politikai rendszer ugyanis valahol a demokrácia és a diktatúra között helyezkedik el félúton.
A
voksolást, mint korábban bármikor, most is megelőzte egy hivatalos
szelektálás: a nagyhatalmú Őrök Tanácsa közel 470 jelölt kandidálását
(köztük 42 nő jelöltségét) utasította vissza. Európai szemmel tehát
semmi esetre sem nyílt a verseny, s a szavazás igencsak korlátozott.
Mindez azonban csak a történet fele, hiszen a jóváhagyott jelöltek
között valós verseny zajlik, amit egyfelől az igen élénk kampány
bizonyít, másfelől pedig az, hogy az elnöki bársonyszékért négyen is
ringbe szállnak, akik az ideológiai paletta főbb pólusait képviselik. A
többjelöltes küzdelem pediglen lehetőséget teremt arra, hogy a
társadalmi igények valamelyest becsatornázódjanak a döntéshozatalba.
A választási küzdelem során a jelöltek noha továbbra sem kérdőjelezhetik meg az iszlám köztársaság alapítójának, Khomeini imámnak az elveit, valójában azonban szinte minden kérdés kampánytémává emelkedhet: Mir Hosszein Muszavi, az 1980-as évek miniszterelnöke az iszlám erkölcsösség felügyeletével foglalkozó fegyveres csoportok kritizálásával a szabadságjogok kérdését emeli a középpontba; a reformpárti Mehdi Karrubi szinte egyedüliként bírálja Ahmadinezsád Holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit; a Forradalmi Gárda Csapatok egykori főparancsnoka, Mohszen Rezai pedig az Egyesült Államokkal való kapcsolatok rendezésére fogalmaz meg konkrét tervezetet.
Az elnökjelöltek kampányolási lehetőségei első pillantásra korántsem tűnnek egyenlőnek, sokan pedig egyenesen úgy vélekednek, hogy kormányzati gépezet Ahmadinezsád újraválasztását fogja támogatni. Szó mi szó, a főbb napilapok, valamint az összes televíziós csatorna állami kézben van, ezáltal a sajtószabadság korántsem érvényesül maradéktalanul. A választási kampányban azonban a kezdeti visszásságokat (pl. a közlekedési dugóra hivatkozva elutasított rendezvényeket, vagy az internetes oldalak blokkolását) leszámítva közel azonos esélyekkel bírnak a jelöltek, mindenkinek nagyjából ugyanannyi sugárzási időt hagytak a hatóságok, s az iszlám köztársaság történetében először televíziós vitát is rendeztek az elnökjelöltek között!
Az elnöki pozícióért komoly versengés folyik, de vajon számít-e valamit, hogy ki lesz az ország következő köztársasági elnöke? Az iszlám köztársaság hatalmi felépítményében ugyanis az elnök csak másodhegedűs a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah mellett. S noha a köztársasági elnök jogkörei igencsak korlátozottak, alkotmányos felhatalmazásainak, politikai szerepének, még inkább a közvetlen választás intézményének köszönhetően mégis komoly befolyással és legitimációval rendelkezik. Az elnöki tisztségben bekövetkező személycsere mindenképpen látványos és fontos esemény, nem is beszélve arról, hogy az elnökök különféle politikákat valósítanak meg. Így például a reformer Khatemi alatt valamelyest liberalizálódott a szociális és kulturális élet, s párbeszéd kezdődött a Nyugattal, Ahmadinezsád alatt pedig felgyorsult az ország nukleáris programja.
Az új iráni elnöknek kétségkívül nem lesz akkora befolyása, s autoritása, hogy változtasson az iszlám köztársaság kormányzati rendszerén, mint ahogyan az ország nemzetközi kapcsolatait sem fogja tudni jelentősen módosítani. A hangnem azonban rettentően sokat számít, de még ennél is fontosabb, hogy a soron következő választás a korlátozások ellenére is lényeges változást hozhat az ország jövőbeli irányvonalait illetően, amit úgy tűnik, hogy egyre több iráni vél felfedezni. Pénteken tehát nem csupán vihar lesz egy pohár vízben, hanem az iráni demokrácia „nagy tesztjére” is sor kerülhet!
KERETES: VÁLASZTÁSI CSALÁS VALLÁSI RENDELETRE
A napokban érdekes hír került napvilágra: Meszbah-Jazdi nagy ajatollah, Mahmud Ahmadinezsád pártfogója vallási rendeletben szólított fel az elnökválasztási eredmény módosítására, megmásítására, amennyiben a forradalmi rendszer számára nem megfelelő eredmény születik a pénteki voksoláson.
A konzervatív tábor keményvonalas táborához tartozó nagy ajatollah a Koránból vett idézettel igyekszik alátámasztani érvelését, amennyiben lehetséges a politikába való beavatkozás, ha az a vallással szemben lép fel. A források szerint kezdetét is vette a „csalási folyamat” előkészítése. A közel 46 millió voksolásra jogosult iráni polgárnak majd hatmillióval (egyes híresztelések szerint 12 millióval) több szavazólapot nyomtattak ki.
Mindez igencsak kellemetlen, mert az elmúlt hetek kampányolását követően komoly „részvételi láz” lett úrrá a lakosságon, amelynek egy tényleges csalás komoly pofont adhat, adott esetben pedig bizonytalan folyamatot indíthat útjára. A Tehran Times vezércikkében egyenesen úgy fogalmaz, hogy a jelenlegi helyzet kezd kísértetiesen hasonlítani az 1997-es diáklázadásokra.
Irán vezetői minden alkalommal igyekeznek kihangsúlyozni, hogy országuk a legdemokratikusabb a Közel-Keleten. Ezen állításukat a pénteken megrendezésre kerülő elnökválasztást figyelembe véve érdemes komolyabban is megvizsgálni. Az iráni politikai rendszer ugyanis valahol a demokrácia és a diktatúra között helyezkedik el félúton.
A
voksolást, mint korábban bármikor, most is megelőzte egy hivatalos
szelektálás: a nagyhatalmú Őrök Tanácsa közel 470 jelölt kandidálását
(köztük 42 nő jelöltségét) utasította vissza. Európai szemmel tehát
semmi esetre sem nyílt a verseny, s a szavazás igencsak korlátozott.
Mindez azonban csak a történet fele, hiszen a jóváhagyott jelöltek
között valós verseny zajlik, amit egyfelől az igen élénk kampány
bizonyít, másfelől pedig az, hogy az elnöki bársonyszékért négyen is
ringbe szállnak, akik az ideológiai paletta főbb pólusait képviselik. A
többjelöltes küzdelem pediglen lehetőséget teremt arra, hogy a
társadalmi igények valamelyest becsatornázódjanak a döntéshozatalba.A választási küzdelem során a jelöltek noha továbbra sem kérdőjelezhetik meg az iszlám köztársaság alapítójának, Khomeini imámnak az elveit, valójában azonban szinte minden kérdés kampánytémává emelkedhet: Mir Hosszein Muszavi, az 1980-as évek miniszterelnöke az iszlám erkölcsösség felügyeletével foglalkozó fegyveres csoportok kritizálásával a szabadságjogok kérdését emeli a középpontba; a reformpárti Mehdi Karrubi szinte egyedüliként bírálja Ahmadinezsád Holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit; a Forradalmi Gárda Csapatok egykori főparancsnoka, Mohszen Rezai pedig az Egyesült Államokkal való kapcsolatok rendezésére fogalmaz meg konkrét tervezetet.
Az elnökjelöltek kampányolási lehetőségei első pillantásra korántsem tűnnek egyenlőnek, sokan pedig egyenesen úgy vélekednek, hogy kormányzati gépezet Ahmadinezsád újraválasztását fogja támogatni. Szó mi szó, a főbb napilapok, valamint az összes televíziós csatorna állami kézben van, ezáltal a sajtószabadság korántsem érvényesül maradéktalanul. A választási kampányban azonban a kezdeti visszásságokat (pl. a közlekedési dugóra hivatkozva elutasított rendezvényeket, vagy az internetes oldalak blokkolását) leszámítva közel azonos esélyekkel bírnak a jelöltek, mindenkinek nagyjából ugyanannyi sugárzási időt hagytak a hatóságok, s az iszlám köztársaság történetében először televíziós vitát is rendeztek az elnökjelöltek között!
Az elnöki pozícióért komoly versengés folyik, de vajon számít-e valamit, hogy ki lesz az ország következő köztársasági elnöke? Az iszlám köztársaság hatalmi felépítményében ugyanis az elnök csak másodhegedűs a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah mellett. S noha a köztársasági elnök jogkörei igencsak korlátozottak, alkotmányos felhatalmazásainak, politikai szerepének, még inkább a közvetlen választás intézményének köszönhetően mégis komoly befolyással és legitimációval rendelkezik. Az elnöki tisztségben bekövetkező személycsere mindenképpen látványos és fontos esemény, nem is beszélve arról, hogy az elnökök különféle politikákat valósítanak meg. Így például a reformer Khatemi alatt valamelyest liberalizálódott a szociális és kulturális élet, s párbeszéd kezdődött a Nyugattal, Ahmadinezsád alatt pedig felgyorsult az ország nukleáris programja.
Az új iráni elnöknek kétségkívül nem lesz akkora befolyása, s autoritása, hogy változtasson az iszlám köztársaság kormányzati rendszerén, mint ahogyan az ország nemzetközi kapcsolatait sem fogja tudni jelentősen módosítani. A hangnem azonban rettentően sokat számít, de még ennél is fontosabb, hogy a soron következő választás a korlátozások ellenére is lényeges változást hozhat az ország jövőbeli irányvonalait illetően, amit úgy tűnik, hogy egyre több iráni vél felfedezni. Pénteken tehát nem csupán vihar lesz egy pohár vízben, hanem az iráni demokrácia „nagy tesztjére” is sor kerülhet!
KERETES: VÁLASZTÁSI CSALÁS VALLÁSI RENDELETRE
A napokban érdekes hír került napvilágra: Meszbah-Jazdi nagy ajatollah, Mahmud Ahmadinezsád pártfogója vallási rendeletben szólított fel az elnökválasztási eredmény módosítására, megmásítására, amennyiben a forradalmi rendszer számára nem megfelelő eredmény születik a pénteki voksoláson.
A konzervatív tábor keményvonalas táborához tartozó nagy ajatollah a Koránból vett idézettel igyekszik alátámasztani érvelését, amennyiben lehetséges a politikába való beavatkozás, ha az a vallással szemben lép fel. A források szerint kezdetét is vette a „csalási folyamat” előkészítése. A közel 46 millió voksolásra jogosult iráni polgárnak majd hatmillióval (egyes híresztelések szerint 12 millióval) több szavazólapot nyomtattak ki.
Mindez igencsak kellemetlen, mert az elmúlt hetek kampányolását követően komoly „részvételi láz” lett úrrá a lakosságon, amelynek egy tényleges csalás komoly pofont adhat, adott esetben pedig bizonytalan folyamatot indíthat útjára. A Tehran Times vezércikkében egyenesen úgy fogalmaz, hogy a jelenlegi helyzet kezd kísértetiesen hasonlítani az 1997-es diáklázadásokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése