Miként gondolkodik az iráni ifjúság?

EGY KIS KÉRDEZ-FELELEK

Az Iráni Iszlám Köztársaság a világ egyik olyan országa, amely rendkívül fiatal lakossággal bír, a közel 70 milliós népességnek majd kétharmada 25 év alatti. A jelenlegi forradalmi vezetésnek mindez komoly fejtörést okozhat, miként az ifjúság a globalizáció hatására új igényeket és szükségleteket fogalmaz meg, amelyeket a túlzott erkölcsi szigor csak tovább erősíthet.

A nyüzsgő és modern metropolisztól, Teherántól az elzárt és hegyekbe ékelődött Maszuleh faluig szinte mindenhol lehet látni olyan fiatalokat, akik a szigorú iszlám erkölcsi szabályozások ellenére is igyekeznek követni a legújabb divatot, legyen szó akár hajviseletről, akár öltözködésről! Az utcákon járva-kelve olyan frizurákat lehet látni, amelyek bármely nyugati divatlapban is megjelenhetnének. A fiuk és a lányok egyaránt igyekeznek követni az aktuális trendeket. A plasztikai sebészet, különösen pedig az orr-műtétek, olyan gyakoriak, hogy ez által Irán akár a távoli Thaifölddel is felvehetné a versenyt! De nem mindenki megy el a „radikális” beavatkozásokig, hanem csak finoman és szolidan igyekszik divatozni. A nyár beköszöntével például igen jól megy az utcai napszemüveg árusok sora, ahol szó szerint komoly forgalom van. Fiuk és lányok nézelődnek, és próbálnak a legújabb trendeknek megfelelő napszemüvegeket beszerezni maguknak. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a hölgyek milyen körömfestési és sminkelési lázban égnek, vagy, hogy micsoda költekezés van a ruha és kiegészítő szaküzletekben. Az arcfestést ráadásul egyesek már igencsak korán elkezdik, sok tini lányt lehet látni, akik szintén igyekeznek követni az aktuális divatot! Az erősebbik nem pedig nemcsak a hajviseletre, hanem az arcszőrzet formálására is komoly hangsúlyt fektet.

A külsőségek tekintetében tehát mindenképpen megfigyelhetők a globalizáció, s a nyugatosodás trendjei, de vajon miként gondolkodnak magáról a politikáról, az iszlám köztársaságról, s az ország Közel-Keleten elfoglalt helyéről, vagy éppenséggel a „Nagy Sátánnal” való kapcsolatokról?

A jelenlegi legfőbb beszédtéma kétségkívül az elnökválasztás és az azt követő társadalmi mozgolódás. A fiatal korosztály nagyobbik fele a változásra, vagyis Mir Hosszein Muszavira szavazott egy héttel ezelőtt, ahogyan Hamid, egy 23 éves teheráni joghallgató mondja: „azért mert az országnak meg kell újulni, s a vezetésnek figyelembe kell venni a fiatal korosztály nagyobb szabadságra irányuló igényeit, s erre ő lenne a legmegfelelőbb személy!” Farhad a 21 éves műszaki egyetemista pedig arról beszél, hogy „az eredményeket látva sokakban elveszett a remény, a gazdasági helyzetet tekintve pedig már nemcsak szabadságjogaik korlátozódnak, hanem a jövőbeli lehetőségeik sincsenek biztosítva, az egyetem után ugyanis rendkívül nehéz megfelelő és jól fizető munkát találni!” A pesszimista kép így kétségkívül általános a fiatalság körében, de ugyanakkor vannak olyanok is, szép számmal, akik ugyan szintén több szabadságot szeretnének, de alapjaiban elégedettek az ország irányvonalával. Így például a 24 éves számítástechnikai (komputer) szakon végzett Afshin, aki azt mondja, hogy „azért szavazott Mahmud Ahmadinezsádra, mert a szükségleti javak árának alacsonyan tartásával nem csupán az ország szegényrétegeinek, hanem valamennyi lakosának kedvezett, arról nem is beszélve, hogy milyen előrelépésekre került sor az elmúlt négy évben!” Érdemes továbbá azt is hangsúlyozni, hogy a fiatalok többsége (még a legvérmesebb reformerek is) úgy vélekednek, hogy az iszlámnak mindenképpen szerepet kell kapnia az ország politikai rendszerében, ahogyan Nasrin, egy fekete csadorba öltözött fiatal hölgyemény mondja: „Nagyobb szabadságot, politikai reformokat szeretnénk, de mindezt úgy, hogy közben az ország iszlám jellege ne szenvedjen csorbát!”

A belpolitikai problematikáról a nemzetközi porondra terelve a szót, afelől érdeklődöm az ifjúság körében, hogy vajon miként látják országuk szerepét, helyzetét a világpolitikában. Mindez különösen izgalmas téma, hiszen az irániak többsége, s így a fiatalok is, igencsak nacionalisták. Nem meglepő tehát, hogy a nagytöbbség a nukleáris mizériával kezdi a megszólalását. A 22 éves mérnöknek készülő Rafi azt mondja, hogy „az országnak alapvető joga az urándúsítás és a békés célú nukleáris energia-kutatás, amelyet a nemzetközi közösség nem hátráltathatna a szankciók elfogadásával!” Szó mi szó, az összeesküvés elméletekre való fogékonyság (hogy a külvilág kénye-kedve szerint avatkozik bele az országuk belügyeibe) általánosságban jellemzi az ifjúságot is. Az Egyesült Államok megítélése ennek megfelelően vegyes. Ebi a 28 éves motorkerékpár szerelő, s a fiatalabb Hamed, aki a teheráni műszaki egyetemen tanul, közel azonos állásponton van a washingtoni politikát illetően: „Az USA önző, csakis magára gondol, az energiaszükségleteinek biztosításának érdekében Afganisztánban és Irakban is háborút kezdeményezett!” Azonban míg a Bush-kormányzatot szinte mindenki szapulja, addig az új demokrata adminisztrációt, s különösen Barack Obama személyét sokan ígéretes lehetőségnek tekintik. Sokan vannak azok, akik látták az amerikai elnök újévi beszédét (amelyet hivatalosan nem vetítettek le), s azt rendkívül fontosnak tekintik, ahogyan Morteza, a 24 éves egyetemista fogalmazott: „Rendkívül szép és bíztató beszéd volt!” S míg ezzel a nagy többség egyetért, sokan mégis úgy gondolják, hogy igazából valós cselekvésekre lenne szükség, így például a szankciók eltörlésére és az Izrael-politika felülvizsgálatára!

Ezzel elérkeztünk egy másik igencsak érdekes témához, amely megosztja az iráni fiatalságot. Izraelre az ifjúság egy része úgy tekint, mint a közel-keleti problematika központi okozójára, amellyel szemben az iszlám köztársaságnak, mint ellensúlyozó erőnek kell megjelennie, vagy fellépnie! S noha a zsidó államot sokan nem kedvelik, ez nem jelenti azt, hogy a zsidó vallást ne fogadnák el, egy teológiát tanuló fiatal, Ahmed azt hangsúlyozza, hogy „a zsidók ugyanúgy a könyv népei, akárcsak mi, s nekünk nem a zsidó közösséggel van gondunk, hanem a cionista mozgalommal, és az ország vezetésével!” Ennek megfelelően sokan bírálják a jelenlegi keményvonalas izraeli kormányt, s annak Irán ellen irányuló agresszív retorikáját. Az ifjúság körében ugyanakkor általános véleményként fogalmazódik meg, miként azt Mirjam, a 22 éves orvostanhallgató is mondja, hogy „a jelenlegi teheráni vezetés túlontúl sok pénzt és áldozatot fordít a közel-keleti problematikára, a palesztin szervezetek támogatására, miközben idehaza is akadnak gondok bőven, előbb a saját gondjainkat kellene megoldani, s nem elkótyavetyélni az olajdollárokat a távoli messzeségben!” Ezzel kapcsolatos az az általános attitűd is, amely az arab országokkal szemben fogalmazódik meg, a fiatalság nagy része ugyanis cseppet sem szimpatizál arab hittársaikkal, ahogyan Hirad, a 26 éves egyetemet végzett fiú mondja: „Minden rossz az arab hódítással kezdődött, szó szerint megsemmisítették a kultúránkat, most pedig mi nyújtunk nekik segítséget, miközben azt egyáltalán nem érdemlik meg, lásd az iraki-iráni háborúban mindegyikük ellenünk harcolt!” A perzsa kivételesség-tudat tehát erősen jelen van a fiatal fejekben, amely még mindig egyfajta kultúrfölénnyel és vezető szereppel párosul. Az iráni ifjúság többsége, akárcsak az idősebb korosztály, vezető szerepet kíván kivívni magának, s ebben semmiféle kompromisszumot nem fogad el.

Összességében azt mondhatjuk, hogy noha a fiatalok annyiféle véleménnyel bírnak, mint ahányan vannak, de bizonyos kérdésekben mégis közös álláspontot fogalmaznak meg, politikai pártállástól függetlenül: Országuknak vezető szerepet kívánnak az iszlám világban, elismertséget a nemzetközi porondon, odahaza pedig megbecsülést, szabadságjogokat, s lehetőségeket szeretnének, hogy ezzel tovább építhessék a perzsa „birodalmat”. S persze, mint mindenhol máshol, élni szeretnének, s élvezni a mindennapokat, szórakozni, kikapcsolódni, s természetesen önmagukat kifejezni, s megvalósítani álmaikat…