ELNÖKVÁLASZTÁSI HELYZETKÉP AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁGBÓL
A teheráni utcák megteltek színes poszterekkel, s a négy évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest a jelölteket támogató szimpatizánsok is az utcára özönlöttek. A választáson való részvételi szándék jelentősen nőtt az elmúlt hetekben, a légkörben pedig valamifajta változás szele fújdogál.
Az
ország regnáló elnöke, Mahmud Ahmadinezsád egyre inkább kezdi
elveszíteni az eddigi előnyét a pragmatikus és tapasztalt riválisával,
Mir Hosszein Muszavi, egykori miniszterelnökkel szemben. A legfrissebb
felmérések szerint pedig már nem is Ahmadinezsád, hanem Muszavi vezet az
elnök-választási versenyben: országos szinten (38-34 %) és Teheránban
(47-43 %) egyaránt négy-négy százalékkal. (Hozzá kell azonban tennünk,
hogy a közvélemény-kutatási adatokat csak komoly fenntartásokkal
kezelhetjük! Az utolsó napokban pedig a hivatalban lévő elnöknek komoly
előnyei és tartalékai vannak, illetve lehetnek!)
Mindazonáltal az, hogy Muszavi egyre nagyobb kihívást jelent Ahmadinezsád számára, s hogy a másik két jelölt (a reformer Mehdi Karrubi és a konzervatív Mohszen Rezai) is népszerűség-növekedést könyvelhetett el az elmúlt hetekben, azt jelzi, hogy komoly politikai vita bontakozott ki az iszlám köztársaságban, a kampányban megjelenő kérdéseket, így a gazdaság teljesítményét, a szabadságjogok érvényesülését, valamint az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat illetően. A kiélezett versenynek köszönhetően pedig aligha fog bármelyik jelölt abszolút többséget szerezni, s így feltehetőleg csak a második fordulóban dől majd el, hogy ki lesz az ország tízedik köztársasági elnöke.
A politikai disputa pedig nem korlátozódik csupán a televíziós megmérettetésekre, s a politikai nyilatkozatokra, hanem az utcán is egyértelműen megjelenik. Elképesztően színes és aktív kampány zajlik, rengeteg a plakát és a szórólap. Szinte minden autóra, s motorra jut egy plakát, szimpátiától függően. A modernitás jegyében pedig az elnöki programokat CD-n is hozzáférhetővé teszik, s osztogatják a polgároknak. S míg Muszavi hívei zöld karszalaggal, adott esetben pedig tetőtől talpig a zöldbe öltözve, fejezik ki pártállásukat, addig Ahmadinezsád támogatói az iráni trikolort viselik magukon. Erre válaszul született a mondóka, mely szabad fordításban a következőképpen hangzik: „Muszavi, Muszavi, te vagy a mi zászlónk!”
A választási előkészületet utcai megmozdulások és rendezvények is színesítik, s a támogatók mindkét oldalon szép számban képviseltetik magukat. A populista elnök megjelenéseit ez eddig is hatalmas tömeg kísérte, újabban azonban a Muszavi hívek is nagy számban jelennek meg a teheráni utcákon, a fontosabb kereszteződéseknél. Közöttük fiatalokat és időseket egyaránt találni. Előbbiek a város különböző pontjain szó szerint megállítják az életet, s nem csupán forgalmi káoszt okoznak, hanem teljes őrületet. S mindez éjszakába nyúlóan folytatódik, dudaszó és hangos kampánykiáltások töltik meg még az éj csöndjét is.
Az elmúlt évek választási apátiáját követően, most úgy tűnik, hogy komolyan megjött az irániak voksolási kedve. S míg 2005-ben a választók több mint 30 százaléka maradt otthon, most minden bizonnyal jelentősebb mértékű részvétellel számolhatunk. Az iráni polgárok növekvő aktivitásának okai sokfélék. Egyesek szavazatukkal az ország elhibázott irányításából fakadó elégedetlenségüknek kívánnak hangot adni, mások a négy évvel ezelőtti bojkott sikertelenségére hivatkoznak, s mondják, hogy nem szabad még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, s a szavazástól távol maradva a radikálisok győzelmét biztosítani („A nem szavazás nem tiltakozási forma, hanem megfutamodás!”). A legtöbben azonban csak egyszerűen megelégelték Ahmadinezsád négyéves elnökségét, amely a hazai és a nemzetközi téren egyaránt komoly károkat okozott – fogalmaznak többen is!
Na és persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy milyen hatása volt, illetve van az iráni polgárokra a tavalyi amerikai elnökválasztás, különösen pedig Barack Obama személye. (Akinek mellesleg életrajzi és egyéb könyvei is kaphatók a könyvesboltokban. Természetesen perzsául!) A tavaly novemberi voksolás sokaknak jelent inspirációt Iránban (Miként a szomszédos Törökországban, Pakisztánban és Irakban megtartott szavazásoknak is komoly a hatása!), aminek következtében nem véletlen, hogy a „változás” lett az Ahmadinezsáddal szemben állók központi szlogenje! De maga az elnök is az amerikai kampányból vette a központi mondandóját, nevezetesen: „Együtt képesek vagyunk rá, meg tudjuk csinálni…”
A kérdés, hogy vajon az iráni elnökválasztás eredménye olyan jelentőségű lesz-e mint amilyen az Egyesült Államokban volt tavaly, az iráni hatalmi felépítményt szem előtt tartva túlzott optimizmusra vall, de az iráni választásokat szemlélve kijelenthetjük, hogy a levegőben benne van a „változás szele”.
A teheráni utcák megteltek színes poszterekkel, s a négy évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest a jelölteket támogató szimpatizánsok is az utcára özönlöttek. A választáson való részvételi szándék jelentősen nőtt az elmúlt hetekben, a légkörben pedig valamifajta változás szele fújdogál.
Az
ország regnáló elnöke, Mahmud Ahmadinezsád egyre inkább kezdi
elveszíteni az eddigi előnyét a pragmatikus és tapasztalt riválisával,
Mir Hosszein Muszavi, egykori miniszterelnökkel szemben. A legfrissebb
felmérések szerint pedig már nem is Ahmadinezsád, hanem Muszavi vezet az
elnök-választási versenyben: országos szinten (38-34 %) és Teheránban
(47-43 %) egyaránt négy-négy százalékkal. (Hozzá kell azonban tennünk,
hogy a közvélemény-kutatási adatokat csak komoly fenntartásokkal
kezelhetjük! Az utolsó napokban pedig a hivatalban lévő elnöknek komoly
előnyei és tartalékai vannak, illetve lehetnek!)Mindazonáltal az, hogy Muszavi egyre nagyobb kihívást jelent Ahmadinezsád számára, s hogy a másik két jelölt (a reformer Mehdi Karrubi és a konzervatív Mohszen Rezai) is népszerűség-növekedést könyvelhetett el az elmúlt hetekben, azt jelzi, hogy komoly politikai vita bontakozott ki az iszlám köztársaságban, a kampányban megjelenő kérdéseket, így a gazdaság teljesítményét, a szabadságjogok érvényesülését, valamint az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat illetően. A kiélezett versenynek köszönhetően pedig aligha fog bármelyik jelölt abszolút többséget szerezni, s így feltehetőleg csak a második fordulóban dől majd el, hogy ki lesz az ország tízedik köztársasági elnöke.
A politikai disputa pedig nem korlátozódik csupán a televíziós megmérettetésekre, s a politikai nyilatkozatokra, hanem az utcán is egyértelműen megjelenik. Elképesztően színes és aktív kampány zajlik, rengeteg a plakát és a szórólap. Szinte minden autóra, s motorra jut egy plakát, szimpátiától függően. A modernitás jegyében pedig az elnöki programokat CD-n is hozzáférhetővé teszik, s osztogatják a polgároknak. S míg Muszavi hívei zöld karszalaggal, adott esetben pedig tetőtől talpig a zöldbe öltözve, fejezik ki pártállásukat, addig Ahmadinezsád támogatói az iráni trikolort viselik magukon. Erre válaszul született a mondóka, mely szabad fordításban a következőképpen hangzik: „Muszavi, Muszavi, te vagy a mi zászlónk!”
A választási előkészületet utcai megmozdulások és rendezvények is színesítik, s a támogatók mindkét oldalon szép számban képviseltetik magukat. A populista elnök megjelenéseit ez eddig is hatalmas tömeg kísérte, újabban azonban a Muszavi hívek is nagy számban jelennek meg a teheráni utcákon, a fontosabb kereszteződéseknél. Közöttük fiatalokat és időseket egyaránt találni. Előbbiek a város különböző pontjain szó szerint megállítják az életet, s nem csupán forgalmi káoszt okoznak, hanem teljes őrületet. S mindez éjszakába nyúlóan folytatódik, dudaszó és hangos kampánykiáltások töltik meg még az éj csöndjét is.
Az elmúlt évek választási apátiáját követően, most úgy tűnik, hogy komolyan megjött az irániak voksolási kedve. S míg 2005-ben a választók több mint 30 százaléka maradt otthon, most minden bizonnyal jelentősebb mértékű részvétellel számolhatunk. Az iráni polgárok növekvő aktivitásának okai sokfélék. Egyesek szavazatukkal az ország elhibázott irányításából fakadó elégedetlenségüknek kívánnak hangot adni, mások a négy évvel ezelőtti bojkott sikertelenségére hivatkoznak, s mondják, hogy nem szabad még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, s a szavazástól távol maradva a radikálisok győzelmét biztosítani („A nem szavazás nem tiltakozási forma, hanem megfutamodás!”). A legtöbben azonban csak egyszerűen megelégelték Ahmadinezsád négyéves elnökségét, amely a hazai és a nemzetközi téren egyaránt komoly károkat okozott – fogalmaznak többen is!
Na és persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy milyen hatása volt, illetve van az iráni polgárokra a tavalyi amerikai elnökválasztás, különösen pedig Barack Obama személye. (Akinek mellesleg életrajzi és egyéb könyvei is kaphatók a könyvesboltokban. Természetesen perzsául!) A tavaly novemberi voksolás sokaknak jelent inspirációt Iránban (Miként a szomszédos Törökországban, Pakisztánban és Irakban megtartott szavazásoknak is komoly a hatása!), aminek következtében nem véletlen, hogy a „változás” lett az Ahmadinezsáddal szemben állók központi szlogenje! De maga az elnök is az amerikai kampányból vette a központi mondandóját, nevezetesen: „Együtt képesek vagyunk rá, meg tudjuk csinálni…”
A kérdés, hogy vajon az iráni elnökválasztás eredménye olyan jelentőségű lesz-e mint amilyen az Egyesült Államokban volt tavaly, az iráni hatalmi felépítményt szem előtt tartva túlzott optimizmusra vall, de az iráni választásokat szemlélve kijelenthetjük, hogy a levegőben benne van a „változás szele”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése