VAJON MENNYIRE NÉPSZERŰ A POPULISTA ELNÖK?
Irán
jelenlegi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád a szélesedő kritika, s a növekvő
elégedetlenség mellett is bizakodva tekinthet a jövőbe, hiszen komoly
esélye van arra, hogy a pénteki elnökválasztáson ismét sikert arasson,
és az iráni tradíciókat követve másodszor is elnyerje a köztársasági
elnöki megbízatást.
Noha az elnököt sokan kritizálják, és a rosszabbodó gazdasági körülmények között (Tavaly közel 30 százalékos csúcsot ért el az infláció, a munkanélküliségi ráta pedig hivatalosan is meghaladta a 15 százalékot!) egyre többen kérik rajta számon a négy évvel ezelőtti kampányígéreteit, a lakosság körében azonban bőven akadnak olyanok is, akiknek az elmúlt négy év lehetőségeket teremtett a felzárkózásra, ezzel együtt pedig a gazdagodásra is. (Például az olcsó hiteleknek és a komoly állami támogatásoknak köszönhetően!) Szó mi szó, Ahmadinezsád vidéken és a szegényebb rétegek körében még mindig igencsak népszerűnek számít! Az elnök puritánsága, s határozott fellépése sokaknak szimpatikus. Országjáró körútjainak köszönhetően pedig a többi jelölttel szemben sokkalta jobban ismerik!
Ellenlábasaival szemben ráadásul komoly előnyt jelent, hogy támogatói mindenképpen részt vesznek majd a pénteki voksoláson. A kormányzati dolgozók, a forradalmi gárda tagok és a közalkalmazottak (pl. a tanárok) döntő többségükben mind a regnáló elnökre fogják adni a voksukat, akik a konzervatív támogatókkal kiegészülve, együttesen a szavazásra jogosultak több mint 30 százalékát tehetik ki. Alacsony részvételi arány mellett éppen ezért szinte borítékolható Ahmadinezsád újraválasztása. Az iráni lakosság politikából való kiábrándultságát pedig jól szemlélteti a 2008-as parlamenti választások eredménye: Teheránban alig 30 százalékos volt a részvétel, a reformerek pedig csupán csak 46 helyet szereztek a 290 fős törvényhozásban. A soron következő voksolás nagy kérdése, hogy vajon a gazdasági nehézségek milyen mértékben motiválják majd a választásra jogosult polgárokat?
Ahmadinezsád hivatali pozíciójának köszönhetően számos további előnyt élvez kihívóival szemben, így például míg vetélytársai csak korlátozottan juthatnak szereplési lehetőséghez, az elnök valamennyi állami rendezvényt felhasználhatja a kampányolásra, ráadásul emellett az állami erőszak-apparátus (például a Baszídzs milícia) is a rendelkezésére áll. Az állami bürokráciát felhasználva pedig nem csupán az internetes kampányolást tudja ellehetetleníteni (lásd a Facebook közösségi portálhoz való hozzáférés korlátozását), hanem a kampányrendezvények blokkolását is meg tudja valósítani (pl. közlekedési dugóra hivatkozva elutasított reformpárti nagygyűlés). A tudományos eredmények és a technológiai sikerek szintén mind-mind az elnököt erősítik, akire így az irániak közül sokan úgy tekintenek, mint aki az elmúlt négy évben nagyhatalommá tette az országot.
A társadalmi támogatásnál fontosabb azonban, hogy vajon mennyire támogatja majd Ahmadinezsádot a politikai elit. A legfőbb vezető, Ali Khamenei ugyan nyíltan sohasem foglal állást a választásokon, a szimpátiáját élvező jelölt mindazonáltal komoly támogatásban részesül. A jelenlegi elnök még az erősödő konzervatív kritikák és a legfőbb vezetői dorgálások ellenére is előnyben van a többiekkel szemben. Legfőképpen azért, mert a külső körülmények nem kedveznek egy mérsékeltebb politikus megválasztásának: Barack Obama elnöksége csupán a hangnemben hozott változást, miközben a lényeges gyakorlati lépések elmaradtak amerikai részről, időközben Izraelben egy keményvonalas és erősen Irán-ellenes kormányzat került hatalomra, az ország keleti határán a pakisztáni instabilitás, nyugati határán pedig az iraki erőszak fokozódása jelent problémát.
Ahmadinezsád azonban nem legyőzhetetlen. Az elnökválasztás végkimenetelét pedig alapvetően két kérdés fogja meghatározni: Egyfelől, hogy vajon a konzervatív tábor egységesen szavaz-e majd, vagy Mohszen Rezai a konzervatív oldalról, és Mir Hosszein Muszavi a politikai centrumból képes lehet-e jelentős számú szavazatot elhódítani Ahmadinezsádtól? Másfelől, hogy vajon mekkora lesz a választási részvétel, a regnáló elnök gazdasági és külpolitikai melléfogásait megelégelve vajon mennyien járulnak majd az urnához, s vajon a 2005-ben távolmaradó városi középosztály elmegy-e voksolni, s hallatja-e a hangját, vagy ismételten bojkottálják majd a választást, s távol maradnak?
Irán
jelenlegi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád a szélesedő kritika, s a növekvő
elégedetlenség mellett is bizakodva tekinthet a jövőbe, hiszen komoly
esélye van arra, hogy a pénteki elnökválasztáson ismét sikert arasson,
és az iráni tradíciókat követve másodszor is elnyerje a köztársasági
elnöki megbízatást.Noha az elnököt sokan kritizálják, és a rosszabbodó gazdasági körülmények között (Tavaly közel 30 százalékos csúcsot ért el az infláció, a munkanélküliségi ráta pedig hivatalosan is meghaladta a 15 százalékot!) egyre többen kérik rajta számon a négy évvel ezelőtti kampányígéreteit, a lakosság körében azonban bőven akadnak olyanok is, akiknek az elmúlt négy év lehetőségeket teremtett a felzárkózásra, ezzel együtt pedig a gazdagodásra is. (Például az olcsó hiteleknek és a komoly állami támogatásoknak köszönhetően!) Szó mi szó, Ahmadinezsád vidéken és a szegényebb rétegek körében még mindig igencsak népszerűnek számít! Az elnök puritánsága, s határozott fellépése sokaknak szimpatikus. Országjáró körútjainak köszönhetően pedig a többi jelölttel szemben sokkalta jobban ismerik!
Ellenlábasaival szemben ráadásul komoly előnyt jelent, hogy támogatói mindenképpen részt vesznek majd a pénteki voksoláson. A kormányzati dolgozók, a forradalmi gárda tagok és a közalkalmazottak (pl. a tanárok) döntő többségükben mind a regnáló elnökre fogják adni a voksukat, akik a konzervatív támogatókkal kiegészülve, együttesen a szavazásra jogosultak több mint 30 százalékát tehetik ki. Alacsony részvételi arány mellett éppen ezért szinte borítékolható Ahmadinezsád újraválasztása. Az iráni lakosság politikából való kiábrándultságát pedig jól szemlélteti a 2008-as parlamenti választások eredménye: Teheránban alig 30 százalékos volt a részvétel, a reformerek pedig csupán csak 46 helyet szereztek a 290 fős törvényhozásban. A soron következő voksolás nagy kérdése, hogy vajon a gazdasági nehézségek milyen mértékben motiválják majd a választásra jogosult polgárokat?
Ahmadinezsád hivatali pozíciójának köszönhetően számos további előnyt élvez kihívóival szemben, így például míg vetélytársai csak korlátozottan juthatnak szereplési lehetőséghez, az elnök valamennyi állami rendezvényt felhasználhatja a kampányolásra, ráadásul emellett az állami erőszak-apparátus (például a Baszídzs milícia) is a rendelkezésére áll. Az állami bürokráciát felhasználva pedig nem csupán az internetes kampányolást tudja ellehetetleníteni (lásd a Facebook közösségi portálhoz való hozzáférés korlátozását), hanem a kampányrendezvények blokkolását is meg tudja valósítani (pl. közlekedési dugóra hivatkozva elutasított reformpárti nagygyűlés). A tudományos eredmények és a technológiai sikerek szintén mind-mind az elnököt erősítik, akire így az irániak közül sokan úgy tekintenek, mint aki az elmúlt négy évben nagyhatalommá tette az országot.
A társadalmi támogatásnál fontosabb azonban, hogy vajon mennyire támogatja majd Ahmadinezsádot a politikai elit. A legfőbb vezető, Ali Khamenei ugyan nyíltan sohasem foglal állást a választásokon, a szimpátiáját élvező jelölt mindazonáltal komoly támogatásban részesül. A jelenlegi elnök még az erősödő konzervatív kritikák és a legfőbb vezetői dorgálások ellenére is előnyben van a többiekkel szemben. Legfőképpen azért, mert a külső körülmények nem kedveznek egy mérsékeltebb politikus megválasztásának: Barack Obama elnöksége csupán a hangnemben hozott változást, miközben a lényeges gyakorlati lépések elmaradtak amerikai részről, időközben Izraelben egy keményvonalas és erősen Irán-ellenes kormányzat került hatalomra, az ország keleti határán a pakisztáni instabilitás, nyugati határán pedig az iraki erőszak fokozódása jelent problémát.
Ahmadinezsád azonban nem legyőzhetetlen. Az elnökválasztás végkimenetelét pedig alapvetően két kérdés fogja meghatározni: Egyfelől, hogy vajon a konzervatív tábor egységesen szavaz-e majd, vagy Mohszen Rezai a konzervatív oldalról, és Mir Hosszein Muszavi a politikai centrumból képes lehet-e jelentős számú szavazatot elhódítani Ahmadinezsádtól? Másfelől, hogy vajon mekkora lesz a választási részvétel, a regnáló elnök gazdasági és külpolitikai melléfogásait megelégelve vajon mennyien járulnak majd az urnához, s vajon a 2005-ben távolmaradó városi középosztály elmegy-e voksolni, s hallatja-e a hangját, vagy ismételten bojkottálják majd a választást, s távol maradnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése